Ezért nem fog visszatérni Robert Downey Jr. Vasemberként
Az utóbbi időben gyakran hallani arról, hogy a Marvel (többek között) Robert Downey Jr. visszahívásán gondolkodik. Azonban, mind Kevin Feige, mind Joe Russo és Anthony Russo elmagyarázták, ez miért nem fog megtörténni.
Az utóbbi időszakban a Marvel próbálkozásai nem sikerülnek a legjobban. Egy-két filmet leszámítva a Bosszúállók: Végjáték óta kevés bevételt hoznak a szuperhősfilmek. Éppen ezért pletykálni kezdték, hogy Kevin Feige visszahívná a nagy öregeket. Marvel Studios elnöke már elárulta, hogy nem tárgyalt erről a színészekkel. Most azonban végre azt is elmagyarázta, hogy miért nem hívná vissza Robert Downey Jr.-t.
Megőrizzük ezt a pillanatot, és nem nyúlunk hozzá többé. Mindannyian nagyon keményen dolgoztunk sok éven át, hogy eljussunk idáig, és soha nem szeretnénk ezt semmiképpen sem visszacsinálni
- mondta Feige Vasember sorsáról.
Robert Downey Jr. már a Bosszúállók: Végjátékhoz sem volt hajlandó utóforgatásokon részt venni, a film rendezői azt is elárulták, miért.
Már a forgatás utolsó napján könnyes búcsút vettünk egymástól. Mindenki továbblépett érzelmileg. Megígértük neki, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor rávettük, hogy ezt csinálja - soha többé
- mondta Joe Russo rendező.
Anthony Russo hozzátette:
Nehéz dolog volt a számára, hogy visszajöjjön, és felvegye ezt a sort. Amikor visszatért, egy olyan színpadon forgattunk, ami pont szemben volt azzal a színpaddal, ahol Tony Stark meghallgatásán szerepelt. Tehát az utolsó Tony Stark-szövegét szó szerint pár száz méterre vettük fel az eredeti meghallgatásától, ami miatt megkapta a szerepet.
via Just Jared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.