Adam Levine-t kínosan érintette a botránya, most minden erejével a családjára koncentrál
A Maroon 5 énekeséről kiderült, hogy hűtlen volt - nemrég született meg harmadik gyermeke.
Korábban írtunk róla, hogy Adam Levine immár háromgyermekes apuka, megszületett ugyanis Behati Prinsloo-val közös kisbabája - akinek eddig nem lehet tudni a nevét.
Az énekes ismerőse szerint az anyuka és a baba is jól van, Levine pedig már a baba érkezése előtt is arra koncentrált, hogy minél több időt tölthessen együtt a családjával.
Az ősszel kirobbant botrány után Adam nagyon próbálkozott csakis a családjára koncentrálni. Szégyellte magát és bűntudata volt. Behati és Adam jól vannak, izgatottak a kicsi érkezése miatt. A lányok pedig imádják a kicsit.
- utalt a People forrása Levine két kislányára.
Dolgoznak a házasságukon, és együtt tervezik a jövőt.
- tette hozzá.
A Maroon 5 frontemberéről tavaly derült ki, hogy több lánnyal is flörtölő beszélgetéseket folytatott, miközben felesége a harmadik gyermeküket hordta a szíve alatt. Levine a botrány kirobbanása után hosszú posztban írta le, hogy megbánta tetteit.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.