Katonai szolgálatot kell teljesíteniük a BTS tagjainak
A K-pop zenekar tagjainak katonai szolgálatot kell teljesíteniük Dél-Koreában.
Dél-Koreában minden 18 és 28 év közötti cselekvőképes férfi számára kötelező a katonai szolgálat, a sportolók, a tradicionális zenészek és a táncosok kivételével. A felső korhatárt 2020-ban kitolták a BTS számára, de most bejelentették, hogy a csoport minden tagja letölti a szolgálati idejét.
A zenekar – RM, Jin, SUGA, J-Hope, Jimin, V és Jung Kook – 2025 körül újra összeáll a szolgálati kötelezettségüket követően – írja a Sky News.
Dél-Koreában a katonai szolgálat 18-21 hónapra szól. 2020-ban a dél-koreai parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette a K-pop sztároknak, például a BTS számára, hogy 30 éves korukra halasszák el a nemzeti szolgálat felső korhatárát, és úgy lehetett tudni, hogy folyamatban vannak a tárgyalások arról, hogy a zenekar mentességet kapjon.
Most azonban kiderült, hogy a fiúk mégis bevonulnak, a banda legidősebb tagja, a 29 éves Jin lesz az első.
Jin kezdi a folyamatot, amint a szóló albumának kiadása október végén lezárul
- áll a kiadott közleményükben.
A csoport többi tagja saját egyéni terveik alapján kezdik el a katonai szolgálat teljesítését.
Hozzátették:
A BTS tagjai már alig várják, hogy 2025 körül újra összeállhassanak.
A BTS egyébként jelenleg is szünetet tart, és az egyéni, szóló karrierjükre koncentrálnak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!