Ez volt az a pillanat, amikor David Harbour beleszeretett Lily Allenbe
A Stranger Things sztárja elárulta, mikor érezte úgy, hogy feleségül akarja venni Lily Allent.
David Harbour, a Stranger Things sztárja a GQ magazinnak árulta el, melyik volt az a pillanat, amikor teljesen beleszeretett feleségébe, Lily Allenbe. A színész elmondása szerint egy beszélgetés során Allen olyan megértő volt vele kapcsolatban, hogy úgy érezte, megtalálta a párját:
Londonban voltam, a Fekete Özvegyet forgattuk és egy randiappon nézelődtem. Elkezdtem beszélgetni vele, akkoriban Lily Olaszországban volt. Találkoztunk, elmentünk egy randira, és hogy is mondjam, hihetetlen volt. Már a harmadik randinkon voltunk, és azt az időszakomat éltem, hogy úgy voltam vele, brutálisan őszinte leszek mindennel kapcsolatban. Mert miért hazudnék? Elmondtam neki valamit az életemről, a hitemről. Egy nagyon különleges ember az, aki elfogadja mindazt, amit akkor mondtam. És én úgy éreztem, hűha, ő olyan valaki, akit szeretnék magam mellett tudni.
- mesélte. A színész ezt követően azzal viccelődött, hogy a felesége részéről korábban érkezett ez az érzés:
Lily azt mondja, hogy első látásra belém szeretett - amúgy ki az, aki nem?
- viccelődött.
A két sztár 2020 szeptemberében házasodott össze Las Vegasban, az énekesnő két kislánya társaságában. Allen korábban már volt egyszer házas: 2011-től 2018-ig Sam Cooper felesége volt, akitől Ethel és Marnie lánya született.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.