Ariana Grande kijelentette, retteg késes üldözőjétől
Az énekesnő a bírósági meghallgatáson elmondta, saját és családja életét is félti.
Korábban írtunk már arról, hogy Ariana Grande háza előtt egy férfi késsel fenyegetőzött, és mindenképpen látni akarta az énekesnőt. Grande az eset után időleges távoltartási végzést kért a férfi ellen, aki jelenleg is őrizetben van.
Az énekesnő a hivatalos dokumentumok szerint így nyilatkozott a bíróságon:
Halálra rémít a tény, hogy Mr. Brown az utóbbi hat hónapban rendszeresen megjelent a házamnál. A fenyegetései következtében a saját és a családom biztonságáért is aggódom. Attól félek, hogy végleges távoltartási végzés hiányában Mr. Brown továbbra is a házamhoz fog jönni, megpróbál fizikailag bántalmazni vagy megölni engem vagy más családtagjaimat.
- mondta Grande.
Az énekesnő szerint a 23 éves férfi február óta rendszeresen megjelenik a házánál, először csak szórványosan, az utóbbi időben pedig szinte minden nap, egy nap akár többször is.
Ari azt is elárulta, azon a bizonyos napon Brown már egyszer megjelent a háza előtt, aztán éjszaka visszatért és egy nagy vadászkéssel a kezében fenyegetőzni kezdett, hogy megöli Grandét.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.