Jól telik a Jurassic World: Dominion forgatása: Sam Neill és Jeff Goldblum együtt énekelgetett
Az új Jurassic World-filmet forgatják épp, dalra fakadtak a régi kollégák.
A Jurassic World: Dominion című film készítői szinte az elsők között tértek vissza a produkció gyártásához a koronavírus okozta leállás után. Ennek köszönhetően pedig két régi kolléga, Sam Neill és Jeff Goldblum is újra egymásra találhatott. A két sztár a Jurassic Parkban szerepelt együtt, majd az új produkció felkérte őket arra, hogy vegyenek részt az alkotásban.
A szívüket-lelküket beletették, illetve egy csomó pénzt is, hogy mi biztonságban legyünk. Nem untatlak titeket a részletekkel, de mindannyian egyfajta buborékban karanténozunk, az egész stáb és a színészek. Tudjuk, hogy ez egy rizikós időszak, de úgy érezzük, jól lett megoldva. Sam Neill és Laura Dern is itt van, illetve Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is. Colin Trevorrow a rendező, és lesz néhány dinoszaurusz is.
- nyilatkozta régebben Goldblum. És úgy tűnik, igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy jól érzik magukat. Sam Neill-lel ugyanis a forgatás egy napján kedélyesen dalolászni kezdtek, amelyet végül a színész ki is posztolt:
via BuzzFeed
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.