"Szurkolok nektek és nagyon büszke vagyok rátok!" - Meghan Markle volt középiskolájának üzent
A most ballagóknak mondott beszédet Sussex hercegnéje, komoly témáról esett szó.
Meghan Markle, aki egykor az Immaculate Heart középiskola növendéke volt, most komoly beszédet intézett az idén onnan ballagó diákoknak. A hercegné szót ejtett a George Floyd kapcsán történő eseményekről is:
Igazán lesújtó ami most az országunkban történik illetve a szülővárosunkban, Los Angelesben. Nem voltam biztos benne, hogy mit is mondjak nektek. A helyes dologról akartam beszélni és izgultam, hogy nem tudok illetve, hogy szét fogják szedni. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen helytelen dolog, amit mondhatok az, ha nem mondok semmit. (...)
Markle ezek után beszélt azokról a tragikus sorsú afroamerikai elhunytakról, akiknek hasonló története van, mint a fent említett George Floyd, illetve útravalót is adott a búcsúzó diákoknak:
Most sokkal súlyosabban fogjátok tudni hallatni a hangotokat mint eddig valaha, mert a legtöbbetek 18 éves vagy hamarosan annyi lesz - szóval tudtok szavazni. (...) Tudom, hogy tudjátok, a feketék élete számít. Már most nagyon izgatott vagyok, hogy mit fogtok tenni a világban. Készen álltok, felkészültek vagytok és szükségünk van rátok. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mindegyikőtöket velem együtt öregdiáknak hívhatlak. Végig szurkolni fogok nektek és kivételesen büszke vagyok rátok!
- zárta le beszédét Meghan.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.