Megszólalt ügyvédje Amanda Bynes állapotával kapcsolatban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő továbbra is küszködik, de úgy tűnik, jó úton halad a gyógyulás felé vezető úton.
Mióta 2010-ben felhagyott a színészkedéssel, Amanda Bynes mélyrepülésbe kezdett – botrányokat botrányok hátára halmozott. Később bevonult egy rehabilitációs központba, közben pedig 2014-ben megkezdte tanulmányait egy divatiskolában, ahol tavaly decemberben bizonyítványt szerzett. Év végén egy mélyenszántó interjút adott a PAPER magazinnak, ám az újbóli reflektorfénybe lépés nem tett jót neki – januárban visszaesésre hivatkozva ismét becsekkolt egy egészségügyi központba, ahol olyan szakemberek foglalkoztak vele, akik rendszeresen dolgoznak együtt drogfüggőkkel, illetve mentális betegekkel.
Rajongói érthető módon nagyon aggódnak Amandáért, ezt számba véve pedig a Bynes család ügyvédje, Tamar Arminak közleményt adott ki a színésznő állapotával kapcsolatban, hogy megnyugtasson mindenkit.
Amanda jól van, önmagán dolgozik, jól megérdemelt szabadságát pedig azzal tölti, hogy saját jóllétére fókuszál most, hogy végre lediplomázott a divatiskolában. Szabadidejét olvasással és edzéssel tölti, emellett önálló kollekciója kidolgozásán fáradozik, és igyekszik gondoskodni arról, hogy ezúttal önmagát és saját igényeit helyezze előtérbe.
via E! Online
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.