Tagadja, pedig egyértelmű: Cheryl Cole kés alá feküdt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő nagy visszatérése nem úgy sikerült, ahogy szerette volna...
Love Made Me Do It címmel jelentette meg legújabb kislemezét Cheryl Cole, amihez videoklipet is forgatott, melyben új frizurával láthattuk, ám a fogadtatás nem épp úgy sült el, ahogy az énekesnő szerette volna: rajongói a dal helyett azt firtatták, mi történt a külsejével. Sokan ki is fejezték, mennyire csalódottak, amiért Cheryl kés alá feküdt és elrontotta az arcát. A pletykák természetesen az érintettet sem kerülték el, arcának megváltozását pedig a kevés pihenéssel magyarázta, noha az alváshiány aligha indokolhatja a püffedt almácskákat, a kiálló csontokat és a megduzzadt ajkakat.
Véleményem szerint Cheryl feltöltette az arcát, emiatt tűnnek feltűnőbbnek az arccsontjai, emellett némi botox és ajakfeltöltés is közrejátszik megváltozott külsejében
– osztotta meg véleményét a The Sunnal egy plasztikai sebész.
A szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatos pletykák napvilágra kerülése óta Cheryl eltávolította a YouTube-ról új dalának kisfilmjét – valószínűleg nehezen viselte a kritikákat.
via Mirror
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.