Robert Pattinson bármikor hajlandó lenne újra Edward Cullen bőrébe bújni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 32 éves színészt bizony nem kellene győzködni, hogy vállaljon szerepet egy esetleges folytatásban.
November 21-én lesz tíz éve annak, hogy a mozikba került a Stephenie Meyer regénysorozatán nyugvó Alkonyat-saga első része, melynek főszerepeiben Kristen Stewartot és Robert Pattinsont láthattuk. Utóbbi nemrég az ET-nek adott interjújában bevallotta, bármikor hajlandó lenne ismét megformálni Edward Cullent, amennyiben úgy hozná a lehetőség, noha szó sincs arról, hogy tervben lenne a történet folytatása.
Pont erről beszélgettem nemrég az ügynökömmel. Azt figyelembe véve, mennyi időt töltök hidratálással, egy szempillantás alatt eljátszhatnám megint a 17 éves karaktert. Készen állok rá!
– viccelődött a 32 éves színész, majd bevallotta, neki nem tűnik olyan távolinak az első rész forgatása.
Határozottan nem érzem, hogy eltelt azóta egy évtized. Olyan, mintha megállt volna az idő, amikor azokat a filmeket csináltuk és úgy érzem, mintha egyetlen nap sem telt volna el azóta.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.