Franchise épül Andy Biersack és Ben Bruce közös filmjére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2017. október 13-án mutatták be a közönségnek a két zenész filmjét, az American Satant.
Hatalmas várakozás előzte meg az Ash Avildsen rendezte American Satan premierjét, hiszen a mű számtalan neves előadót sorakoztatott fel – gondoljunk csak Andy Biersackre, Ben Bruce-ra, John Bradley-re, Denise Richardsra, Booboo Stewartra, Olivia Culpóra és Drake Bellre. A film ugyan megosztotta a rajongókat, akik leginkább azt sérelmezték, hogy a főszereplőt alakító Black Veil Brides-frontember nem használhatta a saját hangját – helyette a Palaye Royale éléről ismert Remington Leith énekelt –, ám erre jó okuk volt a készítőknek, akik máris a „hogyan tovább?”-on törik a fejüket.
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Andy Biersack playbackelt rájuk, így amikor felkértek, hogy legyek az énekhangja, azt válaszoltam,
A Pokolba is, vállalom, ebben benne akarok lenni!.
– elevenítette fel Remington, aki a film elkészültében játszott szerepe mellett sajnos nem tűnt fel a képkockákon, pedig sokan várták, hogy ha csak egy cameószerep erejéig is, de benne lesz.
Remington hangja remekül passzol Johnny Faust karakteréhez, egy igazán megkínzott lélek hangján szól, az agresszió és a kétségbeesés keveréke, ami egyaránt ment Johnnyhoz, illetve a történethez. Korábban már volt szerencsém együtt dolgozni a Palaye Royale-lal, és olyasvalaki hangját szerettem volna használni a filmben, aki viszonylag új még a hallgatóság számára. Ez azért volt fontos, hogy amikor az emberek a filmet nézik és a zenét hallgatják, ne ismerjék fel azonnal a hangot és az ne vonja el a figyelmüket. Ebből az indíttatásból ahelyett, hogy egy már ismert hangot használtam volna, olyasvalakit kerestem, aki a húszas éveiben jár, és olyan reszelős hangon képes énekelni, ami passzol a karakterhez
– magyarázta a rendező, majd így folytatta:
Az volt a célom, hogy Andyre színészként tekintsenek a nézők, és ehhez kellett, hogy ne ő énekeljen. Nyilvánvaló volt, hogy rengeteg Asking Alexandria-, Andy Black- és Black Veil Brides-rajongó fogja megnézni a filmet, hogy láthassák a kedvenc zenészeiket színészkedni, és ha Andyt egy zenekar élén látják énekelni a saját hangján, akkor nem tudtak volna tőle elvonatkoztatni, és mélyen elmerülni a karakterben, valamint magában a történetben. Ha valaki figyelmesen nézi a filmet, láthatja, hogy Andy nem énekel, Ben pedig nem gitározik. A dalok nem emlékeztetnek az Asking Alexandriától megszokott riffekre, és a vokálban sincs semmi black veil brides-os. Ugyanez igaz Andy színpadi jelenlétére: látható, hogy másképp mozog a színpadon, nem úgy viselkedik, ahogy azt a saját fellépésein teszi.
Ez teljesen új élmény volt számomra, mert minden alkalommal, amikor belépek a stúdióba, tudom, hogy a felvett dalokat élőben is énekelni fogom, és ezt mindig szem előtt tartom, amikor dalt írok. Ezúttal azonban más volt a helyzet. A dalokat abban a tudatban énekeltem fel, hogy talán többé nem fogom előadni őket. Különös érzés volt, ugyanakkor szórakoztató is. Az egyik forgatási napon édesanyám is megjelent Los Angelesben, és felvette, ahogy Andy a dalomra énekel, majd elküldte nekem. Kölyökként mindig is felnéztem a Black Veil Bridesra, így számomra nagyon király érzés volt azt látni, hogy Andy az én hangomra színészkedik
– lelkesedett Remington, akinek a jövőben minden bizonnyal ismét alkalma nyílik megszólaltatni Andy karakterét, hiszen mint említettük, a film köré franchise épül, amiről így fogalmazott Ash:
A film spinoffjaként sorozat készül a történetből, melynek keretein belül nyomon követhetik a nézők a The Relentless, illetve az egyes szereplők sorsának alakulását, emellett egy rajzfilmen is dolgozunk. Egy olyan rock n' roll-univerzumot szeretnék kialakítani, mely számtalan karaktert és történetet fűz össze.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.