Sabrina Carpenter ismét színészkedni fog
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sabrina ismét visszatér a zene melletti másik szerelméhez, a színjátszáshoz.
Mióta kaszát kapott a Disney-től a Riley a nagyvilágban című sorozat, Sabrina Carpenter csak szinkronszerepeket vállalt, emellett pedig zenei karrierjének építésére koncentrált. Hamarosan azonban mégis új szerepben láthatjuk a szőke szépséget, ugyanis a The Hollywood Reporter értesülései szerint ő alakítja majd az egyik mellékszereplőt Angela Thomas A gyűlölet, amit adtál című bestsellerének filmadaptációjában.
A történet dióhéjban: A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. (via Libri)
A filmben Amandla Stenberg alakítja majd a főszereplőt, Sabrina pedig az ő egyik barátnőjét, Hailey-t kelti életre. Mellettük szerepet játszik még Russell Hornsby és Regina Hall is, a rendezői székben pedig George Tillman Jr. foglal helyet.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!