Starity

Így fogynak a sztárok: 9 drasztikus mód, hogyan adják le villámgyorsan a súlyfeleslegüket

2017. augusztus 02. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül elhoztuk, miképp szabadulnak meg a rájuk felszaladt kilókkal a sztárok.

VIGYÁZAT, a lenti diéták kipróbálása nem ajánlott! Amennyiben fogyni szeretnél, kérd ki orvosod véleményét!

hirdetés

Natalie Portman

Ahhoz, hogy hiteles balett táncosnőt alakítson a Fekete hattyúban, az amúgy is csinos Natalie-nek 35 kilótól kellett megszabadulnia, amit úgy ért el, hogy csak sárgarépát, grapefruitot és mandulát fogyasztott. A kemény munka és a diéta végül meghozta az eredményét egy Oscar-, egy Golden Globe- és egy BAFTA-díj képében.

Fotók: © Antonelli Laruffa/REX/Shutterstock © Fox Pictures 

Beyoncé

Queen Bey körülbelül hét kilónak volt kénytelen búcsút inteni a Dreamgirls című film főszerepe kedvéért, amit úgy ért el, hogy a forgatás megkezdése előtti két hétben kizárólag vizet ivott citromlével, cayenne borssal és juharfa sziruppal ízesítve, és amikor már végképp nem bírta a szigorú diétát, akkor egy kis zöldséggel koronázta meg a napját. Az eredmény látványos volt, de Beyoncé saját bevallása szerint többé nem vállalkozna újra egy ilyen megmérettetésre.

Fotók: © Judy Totton/REX/Shutterstock © Dream Works Pictures  

Matthew McConaughey

A színésznek nem kevesebb, mint húsz kilót kellett leadnia egy szerep kedvéért, ami azért sem volt egyszerű számára, mert mindig igyekszik karban tartani magát, így nemcsak súlyából, hanem izmaiból is veszítenie kellett. A fogyás érdekében négy hónapon át kizárólag folyadékon és magas fehérjetartalmú ételeken élt, ám bevallása szerint nem maga a diéta, hanem a lelki megterhelés volt a legnehezebb az egészben.

Fotók: © Warner Bros. © Focus Features  

Reese Witherspoon

A szőke szépségnek nem egy filmszerep kedvéért kellett formába kerülnie, hanem a terhességei során felszaladt pluszkilókat szerette volna leadni azáltal, hogy bébiételt fogyasztott. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindent lepürésített magának, mielőtt megette volna, a módszer pedig egyrészt segített neki a gyorsabb emésztésben, másrészt így megakadályozhatta, hogy túlegye magát.

Fotók: © Jim Smeal/BEI/REX/Shutterstock © Broadimage/REX/Shutterstock 

Anne Hathaway

Anne-nek A nyomorultakban játszott szerepe miatt kellett lefogynia, ezt pedig egy drasztikus módszerrel érte el, nevezetesen úgy, hogy napi 500 kalóriánál többet nem vihetett be a szervezetébe. (Egy átlagos felnőtt napi átlagos kalóriabevitele 2000 kalória körül mozog.) Míg el nem érte a kívánt súlyt, zabpelyhet, retket és humuszt fogyasztott nap mint nap.

Fotók: © eastnews © Working Title Films  

Christina Aguilera

Christina kétségtelenül az átváltozás nagymestere, hiszen bár a múltban többször küzdött súlyproblémákkal, végül mindig sikerült maga mögött hagynia pluszkilóit. Elmondása szerint minden nap eszik valamilyen ropogós, valamilyen laza, meleg és hideg ételt, emellett nagyon odafigyel arra, hogy egy nap csak ugyanolyan színű ételeket fogyasszon. Ha például fehér napot tart, akkor kelkáposztával, fehér babbal és túróval lakik jól.

Fotók: © Scott Kirkland/PictureGroup/eastnews © Matt Sayles/Invision/AP/eastnews 

Christian Bale

A gépész főszerepe végett Christiannak közel harminc kilónak kellett búcsút intenie mindössze négy hónap alatt, de szerencsére sikeresen vette az akadályt, ám ennek igen súlyos ára volt: napi energiabevitele nem mehetett 300 kalória fölé, amit úgy oldott meg, hogy napi egy almán és egy tonhalkonzerven élt, emellett rengeteg folyadékot fogyasztott, hogy elnyomja éhségét.

Fotók: © Dimension Films © Filmax Group  

Madonna

A popkirálynő, ha le akar adni pár kilót, nem a kalóriákat számolgatja, hanem teljesen elhagyja azokat és sós levesen él. Természetesen családjának megfőzi a finom falatokat, ő azonban legfeljebb végigszagolgatja a fogásokat, de nem fogyaszt belőlük.

Fotók: © BDG/REX/Shutterstock © Richard Young/REX/Shutterstock  

Nicole Kidman

Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő szülései után gyorsan meg akart szabadulni súlyfeleslegétől, amit úgy ért el, hogy napi négy főtt tojást fogyasztott: egyet reggelire, egyet ebédre és kettőt vacsorára. E táplálkozás meglehetősen kíméletlen és kiegyensúlyozatlan volt, de többet is leadott, mint remélte, így hamar munkába állhatott ismét és visszatérhetett a helyes, egészséges táplálkozáshoz.

Fotók: © eastnews © Picture Perfect/REX/Shutterstock  

via Bright Side

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek