Hilary Duff kisfia az iskolában tudta meg, hogy édesanyja híres
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Lizzie McGuire 29 éves sztárja elmesélte, hogyan került sor az első nagy megbeszélésre a fiával azt illetően, ki is ő.
Lucáért mentem a suliba, majd amikor hazaértünk, közölte velem, hogy
Tudom. Tudom a nevedet.. Mondtam neki, hogy tudom, mire ő így reagált:Nem, nem. A te neved Hilary Duff. Rögtön rávágtam, hogyMost elkaptál!. Nem tudtam, hogyan reagáljak erre, így csak azt mondtam, hogyIgen, így hívnak, de láttam a szemében a huncutságot, ami arra utalt, hogy valaki elmondott neki olyasmit, amit én még nem, és erre nem álltam készen
– elevenítette fel Hilary, majd bevallotta: már korábban is lebukhatott volna, ugyanis Luca látta őt egy magazin címlapján, de akkor még nem tudatosult Lucában, hogy ott nem minden édesanya számára van hely.
Hilary egyébként tízéves korában kezdte karrierjét, és bár a média kereszttüzében élte az egész életét, mégsem tette őt tönkre a siker és a hírnév. Sőt! Mostanáig számtalan sikerfilmben szerepelt és zenei karrierjére sem lehet panasz. Életét 2010-ben kötötte össze Mike Comrie-val – a vele való kapcsolatából született a fia –, ám 2014-ben elváltak útjaik egymástól. Válásukat tavaly februárban mondta ki a bíróság, de továbbra is barátságban és a legnagyobb szeretetben nevelik közös csemetéjüket.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.