Szinkronszínészként is kipróbálta magát Lola
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 28 éves énekesnő a Bébi úr című film kedvéért belekóstolt a szinkronszínészkedésbe.
Lola a Blikknek vallott arról, hogy bár eleinte tartott a szinkronizálástól, végül nagyon élvezte azt, hiszen kollégáira mindenben számíthatott, a segítségére voltak.
Nagyon féltem tőle, de mindenki a segítségemre volt. Először az angol szinkront hallgattam meg, többször is. Dallamos volt, szinte mintha énekelnének. Így már könnyebben is ment.
A barna hajú szépség természetesen ettől függetlenül nem tervez szakmát váltani, továbbra is az éneklés a mindene. Legújabb, Benjivel közös szerzeménye egyébként épp a napokban jelent meg Korhatáros címmel. Saját bevallása szerint mindig is szeretett volna duettezni valakivel, a Benjivel közös munka pedig gördülékenyen zajlott és érezhetően elégedett annak eredményével.
Benjit régóta ismerem, férfias hangja van, és pont ilyet szerettem volna a dalhoz. Egy álom volt vele dolgozni, nyugodt és intelligens énekes. Ezzel szemben én vehemens vagyok, de rögtön megértettük egymást. A nóta címe Korhatáros lett, egy idősebb nő és egy fiatalabb srác szerelméről szól. Ezt is a helyzet adta, hiszen Benji és köztem tíz év a korkülönbség.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A híreség a terhességéről vallott.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.
Ez a két színész randizhat egymással.