Kiderült az érkező Padalecki baba neme
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig egy hete tudta meg a világ, hogy a színész harmadik alkalommal is apa lesz. Most további apróságot említett meg a rajongóknak.
Jared Padalecki az Odaát forgatásán jött össze kedvesével, Genevieve Cortese-szel, akivel azóta két gyönyörű kisfiú szülei. A színész a héten jelentette be, hogy bővül a család, feleségével ugyanis harmadik közös gyermeküket várják, további részleteket azonban nem árult el az interjúban, ahol elmondta az örömhírt.
November 11-e és 13-a között került megrendezésre a legutóbbi Supernatural Convention Burbankben, ahol a színész a Meet & Greet keretein belül beszélgetett a rajongókkal. Itt kérdezgették a születendő csöppségről, Jared pedig csak akkor mondta el, amit a korábbi műsorban elfelejtett megemlíteni, majd engedélyt adott a jelenlévőknek, hogy a többiekkel is közöljék a véletlenül elhallgatott információt: kislány növekszik Genevieve pocakjában.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.