Félreérthetetlen helyzetben kapták lencsevégre Jennifer Lawrence-et 21 évvel idősebb szerelmével
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 26 éves színésznő nem magányos többé! Eddig csak pletykálták, hogy összejött a Fekete hattyú rendezőjével, mostanra azonban bebizonyosodott: valóban együtt vannak.
Chris Martinhoz fűződő románca óta nemigen látták senkivel együtt Jennifer Lawrence-et, ami nem is csoda, hiszen a színésznő a karrierje építésén dolgozott. Mostanra azonban megelégelte a magányosan töltött estéket, így ismét belevetette magát a randizásba, horogján pedig nem kisebb személy, mint Darren Aronofsky akadt fenn.
A pár románcáról eddig csak ködös találgatásokat hallhattunk, ám az biztos volt, hogy közel állnak egymáshoz. A pár a rendező jövőre bemutatásra kerülő, még el nem nevezett filmjének forgatásán ismerkedett meg és került közelebb egymáshoz. Kapcsolatukat próbálták titokban tartani, a minap azonban csókolózás közben kapták lencsevégre őket New Yorkban.
Az E! Online úgy tudja, hogy a viszony hónapok óta tart, mi több, az egyébként Los Angelesben élő színésznő már lakást is vett magának New Yorkban, hogy közel lehessen ott élő szerelméhez. A rendező a családjának – így Rachel Weisszel közös tízéves fiának – is bemutatta J.Law-t.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
A szerelme is ott szurkolt neki.