Halálos fenyegetéseket kapott Rebel Wilson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Tökéletes hang 36 éves sztárját az Instagramon keresztül fenyegették meg.
Rebel Wilson nemrég meglepően durva, az élete kioltására irányuló halálos fenyegetéseket kapott a népszerű közösségi oldalon, így az Instagram fejesei letiltották a színésznő profilján a hozzászólások közzétételét lehetővé tévő beállításokat, amíg az ügyben nyomozó FBI másképp nem határoz. Mielőtt azonban erre sor került volna, Rebel elárulta a rajongóinak, mi is a helyzet.
Csak szerettem volna tudatni veletek, srácok, hogy a komment szekció átmenetileg felfüggesztésre kerül, mert a közelmúltban halálos fenyegetéseket kaptam, az FBI pedig megkezdte a nyomozást
– olvashattuk az azóta eltávolításra került bejegyzésben.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a szőkeség életveszélyes fenyegetéseket kap, ugyanis februárban is nyomozás indult, mivel százával érkeztek Wilsonhoz a rosszindulatú, fenyegető hangvételű üzenetek, közvetlenül azután, hogy sugárzásra került, amikor Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedve Harry Styles nyakába ugrott.
Alapvetően azzal vádoltak, hogy szexuálisan bántalmaztam Harry Stylest. Ezek a szeritem 12 év körüli kislányok nem igazán örültek a dolognak. Két profi előadó vagyunk, akik jól érezték magukat. Harry is jól mulatott. Ezt elmagyaráztam nekik a Twitteren is, de csak még több fenyegető üzenetet kaptam miatta
– nyilatkozta Rebel Ellennek egy későbbi adásban.
via Mirror
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.