Ők a világ leghíresebb ikerpárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szépek, sikeresek és világszerte ismerik a nevüket. Cikkünkben bemutatjuk a tíz leghíresebb ikerpárt, akiket külön-külön és együtt is imádunk.
1. Ashley & Mary-Kate Olsen
Ha az ikerpárok kerülnek szóba, valamennyiünk lelki szemei előtt a világ leghíresebb párosa, Ashley és Mary-Kate jelenik meg. A lányok születésüktől kezdve a filmiparban vannak, de hosszú évek óta nem forgatnak már. Legutóbb 2004-ben, a New York-i bújócska című filmben láthattuk őket együtt, azóta elsősorban a divatvilágban tevékenykednek.
Pályafutásuk során olyan nagy sikerű produkciókban láthattuk a testvéreket, mint a Két tojás száz bajt csinál, a Csapatcsere, a Párosan Párizsban, a Karibi vakáció, a Kettőn áll a vásár és az Ikertúra – többek között.
2. Joel & Benji Madden
A Madden-ikrek neve elsősorban a zenerajongóknak csenghet ismerősen, ugyanis a srácok a Good Charlotte névre keresztelt pop-punk formáció élén váltak ismertté. A zenekar 1996-tól 2011-ig működött aktívan, majd tavaly ismét összeálltak, és azóta teljes erőbedobással zenélnek. Legújabb korongjuk bő két hét múlva, július 15-én kerül az üzletek polcaira.
A zenészpáros húsz éves pályafutása alatt öt stúdiólemezt jelentetett meg, melyeken olyan máig nagy sikerű dalok kerültek elhelyezésre, mint a The Anthem, a Predictable, a Girls & Boys, a 1979 vagy a The Chronicles of Life and Death.
3. James & Oliver Phelps
Valószínűleg Phelpsék sem ismeretlenek senkinek, hiszen a most 30 éves testvérpárt tíz éven keresztül láthattuk viszont a mozivásznakon a Harry Potter-sorozatnak köszönhetően, ugyanis ők alakították Fred és George Wesley-t.
A testvérek a Kingdom – Az igazak ügyvédje című sorozatban is feltűntek egymás oldalán, valamint jelenleg is együtt dolgoznak. Rajongóik legutóbb a tavaly bemutatott Danny and the Human Zoo-ban láthatták viszont őket, valamint már az utolsó simításokat végzik a főszereplésükkel készült Own Worst Enemyn.
4. Lisa & Jessica Origliasso
A két lány Maddenékhez hasonlóan a zeneiparban találtak rá önmagukra, amikor 2004-ben megalapították a The Veronicast, ám ők a srácoktól eltérően már egy ideje maguk mögött hagyták a pop-punkot, hogy inkább elektronikus és dance zenei elemekkel tegyék fülbemászóvá dalaikat.
Karrierjük során három nagylemezt dobtak piacra, legnépszerűbb dalaik között pedig olyan slágereket idézhetünk emlékezetünkbe, mint az Untouched, a 4ever, a Hook Me Up, az Everything I'm Not és a You Ruin Me.
5. Shawn & Aaron Ashmore
Az Ashmore-testvéreket mindig a színészet felé vonzotta a szívük, így mindketten a filmiparban próbáltak szerencsét, ám az Olsen-lányoktól eltérően ők inkább külön-külön léptek az érvényesülés útjára. Mindössze két produkcióban, a 1991-ben bemutatott Aki kapja, marha! és a 2004-es My Brother's Keeperben láthattuk őket együtt.
Shawn jelenleg a Devil's Gate, a Hollow in the Land és a Conviction filmeken dolgozik, valamint főszerepet játszik két idén indult sorozatban, a Quantum Breakben és a Relationship Statusban; Aaront pedig a még idén bemutatásra kerülő 22 Chaser című drámában láthatjuk legközelebb.
6. Tia & Tamera Mowry
Ismét egy színészpárost köszönthetünk a Mowry-testvérek személyében, ugyanis a lányok a fenti párokhoz hasonlóan remekül profitáltak a köztük lévő hasonlóságból – Olsenékhez hasonlóan ők is erre építették a karrierjüket, bár nem lettek olyan híresek.
A szakmában jelenleg is aktívan tevékenykedő testvérpárt a legtöbben az Ikercsajok, az Örök fiatalság, a Tökös csaj és a Csiribí-Csiribá című filmsorozatból ismerik, de már jó ideje nem forgatnak együtt. Tia elsősorban sorozatszerepeket vállal és szinkronizál, Tamera azonban több mint egy éve nem állt kamerák előtt.
7. Cole & Dylan Sprouse
Sprouse-ék nevét a legtöbben a Zack & Cody című sorozat főszereplőivel kötik össze, ami nem is meglepő, hiszen ez a széria indította be a két fiatal pályafutását annak ellenére, hogy ezt megelőzően is bizonyították tehetségüket.
Kevesen tudják, hogy korábban több produkcióban is osztott szereposztásban dolgoztak (mint Ash és MK a Bír-Lakban), vagyis ugyanazt a karaktert váltva keltették életre. Ilyen volt például Julian szerepe az Apafejben, Patrick Kellyé az Under Grace Fire-ben és Justin Carveré a Reszkess, Télapó!-ban – többek között.
A testvérek jelenleg is aktívan tevékenykednek a szakmában, de már egymástól elkülönülve: Cole-t a Riverdale című drámasorozatban láthatják rajongói, Dylant pedig a hamarosan mozikba kerülő Dismissedben.
8. Milly & Becky Rosso
Ha már szóba kerültek a Sprouse-testvérek, meg kell említenünk Rossóékat is, akik szintén vendégszerepeltek a már korábban említett Zack & Cody című sorozatban: Milly alakította Jessicát, Becky pedig Janice-t – igaz, csak 12 epizód erejéig.
2009-ben főszerepet kaptak a Doktör szöszik című MGM-filmben, valamint vendégszerepeltek a Suburban Legends című sorozatban is, ám 2010 óta nem vállaltak szerepet.
9. Bill & Tom Kaulitz
Ha a 2000-es években voltál tinédzser, valószínűleg a te életedből sem maradhatott ki a nagy emo-láz, melynek legnépszerűbb képviselője a Németországból származó Tokio Hotel volt – élén a Kaulitz-ikrekkel.
A srácok a mai napig zenével foglalkoznak, legutóbbi nagylemezük két évvel ezelőtt került az üzletek polcaira. Több mint 15 éves pályafutásuk során olyan nagy sikerű szerzeményekkel ostromolták a slágerlistákat, mint a Schrei, a Monsoon, a Der letzte Tag és az Automatic.
10. Charlie & Max Carver
Carverékkel 2008-ban, a Született feleségek időugrása után ismerkedhettünk meg, ugyanis ők kapták a lehetőséget, hogy életre keltsék a már tinédzser Scavo-ikreket, Prestont és Portert – ezzel pedig kikövezték maguk előtt az utat a televízió világában.
A 28. születésnapját a jövő hónapban ünneplő ikerpár a Született feleségek mellett olyan nagy sikerű szériákban bizonyította tehetségét napjainkig, mint a Teen Wolf és A hátrahagyottak. A srácok jelenleg is forgatnak: még idén a mozikba kerül a szereplésükkel készült A Midsummer Night's Dream, jövőre pedig a Fist fightban láthatjuk őket viszont Christina Hendricks, Ice Cube és Dean Norris oldalán.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!