Plágiummal vádolják Justin Biebert és Skrillexet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A White Hinterland művésznéven futó Casey Dienel indított pert Biebs és Skrillex ellen a Sorry című dal miatt.
A fent említett énekesnő azzal vádolja Justin Biebert és Skrillexet, hogy 2014-ben megjelent Ring the Bell című szerzeményéből vett át egy nyolc másodperces betétet, mely összesen hatszor ismétldik a Sorryban. A 31 éves énekesnő saját bevallása szerint megpróbálta felvenni a kapcsolatot az illetékesekkel, de nem kapott választ, így a bírósághoz fordult az ügy tisztázása érdekében.
Ahogy a legtöbb előadóművésznek, aki zenei mintát használ fel, úgy Biebernek is engedélyt kellett volna kérnie, hogy felhasználhassa a dalomat a Sorryhoz. Ehelyett ő azt választotta, hogy nem keres meg engem. Miután megjelent a Sorry, az ügyvédjeim levél útján keresték meg Biebert, melyben felhívták a figyelmét a jogsértésre, de a csapata ismét csak nem válaszolt. Felajánlottam a csapatának a lehetőséget, hogy egy privát beszélgetés során megtárgyaljuk a dolgot, de nem voltak hajlandó ennek eleget tenni a nyilvánvaló plágium ellenére sem, így nem volt más választásom, mint pert indítani ellenük
– magyarázta Casey a Facebookon.
A hír természetesen az érintettekhez is eljutott, Skrillex pedig egy, a közösségi oldalain közzétett videóban kelt a Sorry védelmére, és megmutatta, hogy szó sem volt lopásról, ugyanis egy acapella énekesnő, a dal szerzésében is segédkező Julia Michaels hangjával játszott a sláger megteremtésekor.
BOCSÁNAT, de nem loptuk
– írta a félperces videó mellé az eredetileg Sonny Moore névre anyakönyvezett lemezlovas, aki már több ízben is dolgozott együtt Justinnal.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.