Johnny Depp nem vágyik Oscar-díjra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Karib-tenger kalózai sztárja a BBC Newsbeat című műsorának volt a vendége a minap, a vele készült interjú során pedig elárulta: számára az Oscar-díj azt jelentené, hogy versenyre kelt a kollégáival – ebből pedig köszöni szépen, nem kér.
Tudod, nem vágyok arra, hogy díjakat nyerjek. Két vagy három alkalommal is kaptam jelölést, már az is bőven elég
– vallotta a műsor keretein belül Johnny Depp, akinek a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya; az Én, Pán Péter és A Karib-tenger kalózai első részében nyújtott alakításaiért mondott köszönetet az Oscar-díjátadó szervező bizottsága, és bár a színész számtalan díjat nyert karrierje során, Oscarra még sohasem jelölték, ami miatt egyáltalán nem is bánkódik, sőt!
Nem szívesen beszélek erről. Megnyerni az Oscart olyan lenne számomra, mintha versenyre kelnék a kollégáimmal, én pedig nem akarok versenyezni senkivel
– nyilatkozta Depp, aki jelenleg az Alice Tükörországban és A Karib-tenger kalózai folytatásán dolgozik, valamint vélhetőleg még idén vagy legkésőbb jövő tavasszal a mozikba kerül London Fields című krimije, illetve a főszereplésével készült Yoga Hosers horror-vígjáték is.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.