Három keresztanyja is van Blake Lively lányának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Négyen egy gatyában három másik főszereplője már találkozhatott a kis Violettel és kiderült, hogy mindannyian keresztanyukák lettek.
Újév napján látta meg a napvilágot  Blake Lively és Ryan Reynolds első gyermeke, aki a hírek szerint kislány lett és a Violet nevet kapta, erről azonban még mindig nem érkezett megerősítés. Azt viszont már tudni, hogy a szerencsés csemetének három híres keresztanyja is van, akik nem mások, mint az újdonsült anyuka Négyen egy gatyában-beli kolleganői,  America Ferrera, Amber Tamblyn és Alexis Bledel.
A három színésznő az elsők között volt, akik láthatták Violettet, ám Blake megtréfálta Ambert, ugyanis nem árulta el neki, hogy keresztlányával találkozhat. A tréfáról a 27 éves Tamblyn mesélt a People-nek.
Az a ribi! Megviccelt! Elmentem és nem tudtam, mindenki tudta rajtam kívül, de Blake valami sz**ságot adott be nekem. SMS-ben írt nekem tapétákról és azt mondta, hogy 'El kell jönnöd megnézni az új tapétámat', szóval elmentem és ott volt a baba. Mindannyian ott voltunk náluk. Nagyon örülök nekik és annak, hogy nagynéni lehetek. Mindannyian keresztanyák vagyunk, szóval ez rendkívüli boldogsággal tölt el.
Azonban nem csak a nagysikerű film főszereplői voltak részesei a páros boldogságának, hanem a rendezőt, Ken Kwapist is beavatták: Csináltam képeket Ryannel és a babával, és elküldtem őket Kennek. Nem is lehetnék ennél izgatottabb értük, és remek szülők lesznek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!