Összeházasodott Ashton Kutcher és Mila Kunis?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagy esély van rá, hogy már házaspárként köszöntötte a két színész az újévet.
Január elsején köszöntötte rajongóit Ashton Kutcher a Facebook-oldalán egy fotóval, melyen a következő felirat látható a homokba írva: Boldog újévet! - Kutcherék.
A kép láttán a legtöbben rögtön arról kezdtek találgatni, hogy a Két pasi - meg egy kicsi 36 éves sztárja talán végre feleségül vette gyermeke édesanyját, Mila Kunist és számtalan hírportál már tényként is közölte a hírt. Az esetleges esküvőről azonban még mindig nem látott napvilágot semmi konkrét dolog és a páros szóvivője sem nyilatkozott még arról, hogy van-e valóságalapja a pletykáknak.
Fotó: Facebook/Ashton Kutcher
Ashton és a 31 éves színésznő 2012 áprilisa óta alkot egy párt, tavaly márciusban pedig először eljegyzésüket jelentették be, majd néhány nappal később elárulták, hogy első közös gyermekük is úton van. Szeptember 30-án jött világra kislányuk, aki a Wyatt Isabelle Kutcher nevet kapta és egyébként az sem okozna túl nagy meglepetést, ha titkos esküvőjüknek híre beigazolódna, ugyanis Mila W magazinnak adott interjújában elárulta, hogy nem áll szándékában hetedhét országra szóló lakodalmat csapni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.