Megosztott vélemény a Machetéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A múlt szerdai premier óta megoszlanak a vélemények a filmről. A rajongók odavannak érte, a kritikusok lehúzzák, de a rendezőt, Robert Rodríguezt ez nem zavarja. Rövid időn belül hatalmas sikere tett szert.
Pedig az egész „kamutrailer”-nek indult! Aki látta a Terrorbolygó előtti két és fél perces akciódús filmelőzetesét, fenn akadt a szeme. Miután Rodríguez látta, mekkora sikere van, hogy ne okozzon csalódást rajongóinak, elkészítette a filmet Danny Trejo főszereplésével.
A történet szerint Machete (melynek jelentése egyébként 'Dzsungelkés' spanyolul – a szerk.) a világ legjobb bérgyilkosa, aki elválalja egy szenátor megölését, persze egy rakás pénzért, de átverik, mivel egy másik bérgyilkos célkeresztjébe kerül, amit épphogy túlél. Felépülve, a volt megbízó a célpontja.
Robert eddigi filmjeit ismerve nem kell vérfürdő hiányban szenvedni! Sőt, a produkcióját megspékelte hatalmas szereplőgárdával rendelkezik: Jessica Alba, Michelle Rodríguez, Don Johnson, Steven Seagal, Lindsay Lohan, Robert De Niro és Antal Nimród is feltűnik a filmben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.