Reese Witherspoon el lesz jegyezve?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már mindenki megszokta, hogy Hoolywoodban semmiféle sztár, vagy sztárrokkal kapcsolatos titok nem marad fedetlenül. Reese Witherspoon kedvese sem tudta titokban tartani, hogy jegygyűrűt keres a szépséges színésznőnek, hiszen ő sem láthatatlan. Ebből viszont a sajtó persze azt szűrte le, hogy eljegyzés lesz.
Egy szemtanú látta a fiút, amint boltról boltra járt, és a megfelelő ékszer után leselkedett Reese-nek. Jim Toth és Reese nyolc gyönyörű hónapja vannak együtt.
„Reese nem volt vele, mert Jim meglepetésnek szánja a gyűrűt. De Jim ismeri a stílusát. Klasszikus és szép gyűrű lesz, akárcsak maga Reese.” – mondta egy közeli barátja a párnak.
Ez a bizonyos barát még azt is hozzátette, hogy Reese most sokkal komolyabban veszi Jimet, mint a Túl a barátságon sztárját, Jake Gyllenhaalt, akivel két évig járt együtt.
„Soha nem akart hozzá menni Jake-hez. Szerette őt, de az iránta érzett szerelme nem volt szenvedélyes. Jim a tökéletes fickó Reese-nek.” – nyilatkozta egy bennfentes az amerikai In Touch hetilapnak.
Reese 1999-ben hozzáment Ryan Phillippe-hez, akivel a Kegyetlen játékok című filmben szerepeltek együtt. Hat teljes évig tartott a házasságuk.
„Reese túl fiatalon ment férjhez az első alkalommal, és nem akar még egy váláson keresztül menni. Ezért akarja a dolgokat megfontoltan és lassan csinálni.” – mondta Reese egyik barátja.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.