Itt a Rudderless előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Selena Gomez, Billy Crudup, és William H. Macy drámáját a közönségnek még nem volt szerencséje látni, de a kritikusok szerint nagy sikere lesz a nézők körében.
Néhány korábbi cikkben már olvashattatok a filmről, ám az előzetest még csak a mai napon osztották meg a nagyérdeművel. A Rudderless a 2014-es Sundance filmfesztiválon debütált, ám akkor még csak a kritikusok foglaltak helyet a vászon előtt, valamint pár szerencsés Selenator is bejuthatott a vetítésre. Az amerikai közönség szeptember elején láthatja a filmet először a mozikban.
A film nagyívben egy gyászoló édesapáról szól, aki nemrég elveszített fia szobájában talál demo-lemezeket, hangfelvételeket, amik fia rejtett zenei tehetségéről árulkodnak. A szomorú édesapa egy bandát alapít, melynek tagjai a fia által szerzett dalokat népszerűsítik kávézókban, éttermekben.
A zenés drámában Selena Gomez az elhunyt fiú barátnőjét alakítja, aki egyben az emlékegyüttes tagja is lesz, Billy Crudup a gyászoló édesapa bőrébe bújik, William H. Macyt pedig egy étteremtulajdonos alakításában láthatjuk viszont.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.