A Backstreet Boys előadta új dalát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fiúk visszatérésére régóta várnak a rajongók, és most meg is kapják: a Good Morning America című műsorban adták elő új dalukat.
A Backstreet Boys régóta tervezi a visszatérést, amit a rajongók már epekedve vártak. Az együttes, akik mellesleg nemrég kapták meg a jól megérdemelt, 20 éves fennállásuk okán a csillagukat a Hírességek sétányán, ma reggel a Good Morning America műsorban adták elő a dalukat, mely a Pernament Stan címet kapta.
A hírt Brian Littrell osztotta meg Facebook-oldalán, hogy az is értesüljön a hírről, aki nem látta a műsort. A rajongók természetesen most sem rejtették véka alá az örömüket.
A fiúkat szerencsére nemcsak karrierjükben, hanem magánéletükben is sikerek kísérik, hiszen a közelmúltban Nick eljegyezte a barátnőjét, Howie felesége életet adott második kisfiúknak, valamint Kevin bejelentette, hogy úton van a második gyermeke, valamint egy dokumentumfilm-készítés szerepel még a fiúk tervei között, az új lemez mellett természetesen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.