Britney Spearst is lecserélik az X Factorban?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Simon Cowellnek új mentortársak után kell néznie az X Factor következő évadára.
A pletykák szerint a következő szezonra is átalakul az X Factor mentori összetétele.
L.A. Reid már bejelentette, hogy távozik a tehetségkutatóból, hogy ismét lemezkiadójával foglalkozzon. A pletykák szerint azonban a két újonnan jött mentor, Demi Lovato és Britney Spears sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, Simon Cowell pedig nagyon elégedetlen a női mentorok teljesítményével. Demi Lovato állítólag szemtelensége miatt kerülhet lapátra, míg az US Weekly szerint Britney Spears túl unalmasnak bizonyult a műsor számára.
A magazin állítása szerint az énekesnő jelenleg a Showtime-nál, illetve egyéb tévétársaságoknál keres tévés szereplési lehetőséget. Egy műsorhoz közelálló forrás így nyilatkozott: „Britney megkapja az útilaput. A producerek hosszú távra akarták őt, de nem működik.” Egy másik megkérdezett munkatárs is megerősítette a pletykát: „Egy vagyont fizettek neki azért, hogy azt mondja, »csodás« és félgőzzel tapsikoljon.” Egy harmadik forrás pedig azt is elárulta, hogy Simon „őrült Britney-t akarta, de uncsi Britney-t kapta.”
Simon egyelőre nem cáfolta vagy erősítette meg a híreszteléseket a mentorok lecserélésével kapcsolatban, így jelenleg csak L.A. Reid távozása biztos.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.