Nótár Mary újra a zenecsatornákon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nótár Mary 2012-ben új videóklippel örvendeztette meg rajongóit, elkészült az Életvirág című lemezéről az Umapaeo című videoklip.
Nótár Mary számára már nem ismeretlen a klipforgatás, ugyanis ez már harmadik szóló videoklipje a Vártalak és a Rázd meg című számok feldolgozása után. Amint látható Mary a XXI. századi követelményeknek eleget téve, mindent megtett, hogy a közönség számára egy igazán modern, különleges effektekkel ellátott klip szülessen meg. A sok munka igazán időigényes volt, ugyanis rajongói már 2011 novemberében megtudhatták a titkot: Az Umapaeo című szám lesz az idei album „klipszáma”.
Ami Marytől újnak mondható a diszkókban népszerű táncos figurák bemutatása. Ebben kollégája és barátja L.L. Junior segített felkészülni, és gyakorolni a tánclépéseket a forgatás előtt.
Mary nagyon büszke az eredményre, és bízik benne, hogy ez is olyan sikert fog aratni, mint a Rázd meg, amely mára kevesebb, mint 10 hónap alatt megközelítette a 4 milliós nézettséget. Addig is készül az új album, amely augusztus végére, szeptember elejére várható.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.