Újraélhetjük az Ördögi kört
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Most tavasszal több telenovellát is ismételni fognak, ezek közül az egyik az Ördögi kör című széria, mely március 14-étől lesz látható a Sorozat+ műsorán.
A 2009-ben forgatott Ördögi kör (Mas sabe el Diablo) főszereplője az énekes-színész Jencarlos Canela, akinek mind a színészi és mind az énekesi karrierje is töretlenül halad felfelé, ráadásul nem olyan régen született meg az első kisbabája. A női főszereplőt Gaby Espino alakítja, aki már több telenovellában is szerepelt, de talán számára ez volt a legfontosabb, hiszen itt futott össze a második gyermeke apjával, az Angelt alakító sztárral.
A történet szerint két fiatal tiltott szerelméből születik egy gyermek, a fent említett Angel, akit édesanyja egyedül nevel fel, és apja hibájából később rossz társaságba keveredik: bandatag lesz, s börtönbe zárják. Viszont egy Manuela nevű ügyvéd segítségével kiszabadul, és kialakul közöttük egy életre szóló, viharos szerelem. Persze, nem olyan könnyű kiszabadulni az alvilág szorításából, az események sodrása lehetetlenné teszi ezt. Börtön, árulás, szerelem – mindez New York utcáin.
Az Ördögi kör március 14-étől 12.30 perctől lesz látható a Cool csatorna után a Sorozat+-on.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.