Kate Middleton csontsovány lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kate Middleton annyira vékony lett, hogy már kezd egészségtelen látványt kelteni.
Kate Middleton lassan elfogy, ha így folytatja! Súlya az utóbbi időkben rengeteget zuhant, állítólag ugyanis megtagadja magától az ételt.
„Kate kitartó testmozgással és kalóriaszámlálással tölti mostanában a napjait. Gyakran nem hajlandó enni – nyilatkozta Middleton egyik ismerőse a Life & Style című magazinnak. – Ez egyfajta lázadás a részéről, a királynő és más olyan erők ellen, akik próbálják átvenni az irányítást az élete felett.”
A Life & Style testtömegszakértője 47 kilóra becsüli Kate súlyát, holott más források szerint Vilmos herceg felesége csupán 43 kilogrammot nyom.
Egyesek szerint a leendő királynő a stressztől indult vészes fogyásnak – ami lehetséges is, mert lássuk be, Katalin hercegnő elég stresszes életet él. A királyi család sürgeti a gyermekvállalásban, fél a rá leselkedő veszélyekről, valamint aggódik férjéért is, mióta kiderült, hogy Williamnek veszélyes területeken kell szolgálnia a Royal Air Force tagjaként.
A forrás még azt is elmondta, hogy ennek ellenére Middleton nagyon elégedett alakjával: „Két ruhaméretet fogyott az esküvő előtt, és tetszett neki. Semmi jelét nem mutatja, hogy le akarna állni, és a súlya vele együtt fog zuhanni.”
De akár hiszünk a pletykáknak, akár nem, a képek akkor is magukért beszélnek.
Kate Middleton rengeteget fogyott
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.